Egy hete dacol bús elmém, s vérző szívem.
Meghalt. Valóban meg, most már el kell hinnem.
El nem sírt könnyeim, porladnak szememben.
Hétköznap igája, törvényt ül felettem.
.
Nem, nem sírok apám, hazudnom kell neki,
Könnyeim nélkül ő, könnyebben vészeli.
Elment a nagyapám, talán még majd látom,
Ha értem jön a kaszás, s megvált a Megváltóm.
.
Tényleg van mennyország? Sosem hittem benne.
S most hinni kényszerít, a végítélet perce.
Vagy ennyi volt, vége, porrá égett teste.
Lélek!? Olyan nincs is, mért pont neki lenne.
